Kezdőlap | Sajtóanyagaink > A nagy változás - 2. nyári tábor ...

A nagy változás - 2. nyári tábor Szabadkán

„Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsoltárok 34,9)

 

A tanév végén, a nyári szünidő kezdetén, június második felében  néhány nap erejéig ismét gyermek és ifjúsági tábort tartottunk a Szabadkai Református Gyülekezetben.  Az idei volt sorrendben a második nyári tábor, melynek címe: „A nagy változás” volt.

Táborlakóból nem volt hiány, és nagy örömünkre szolgált, hogy a tavalyi jelenlévő gyerekek közül szinte valamennyiükkel ismét találkozhattunk, valamint, hogy új arcokat is láthattunk. A tavalyi táborhoz képest idén már dupla annyian jöttek el, ami igencsak bátorító volt számunkra. Némelyek közülük osztálytársakat, barátokat, rokonokat is hoztak magukkal. Jó közösség formálódott, sok mindenre jutott idő: a tanuláson túl – kihasználva a meleg nyári napokat- sok-sok vizes játék, nevetés, sikítozás hallatszott ki a templomudvarból.

„Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsoltárok 34,9)

A napokat énekléssel, dicsőítéssel kezdtük, majd korcsoportokra osztva bibliai leckéken keresztül tanulmányoztuk Zákeus, Nóé, Pál és az Etióp kincstárnok életében történt nagy változásokat. De…Nemcsak régen történtek nagy fordulópontok egy-egy ember életében, hanem Isten ma is hatalmas és csodálatos dolgokat tud véghezvinni a legkisebbek életében is! Hálás szívvel és könnyes szemmel tapasztaltuk meg azt a nagy változást, amely ezen napok alatt egy táborozónk életében történt: átadta életét Krisztusnak, és Isten gyermekévé lett!

Igéket tanítottunk és tanultak a gyerekek, házi feladatokat csináltak meg – és mindezt örömmel tették, igaz, a jutalom sem maradthatott el mindezért.

Továbbá mindennapi feladat volt mindenki számára, hogy találjon valakit akit megvígasztalhat vagy valamiben segítséget nyújthat társának kézimunkában, játékban, bármiben, illetve apróbb szíveségeket végezzen el, akár asztalleszedésről, rendrakásról legyen is szó.

Áldásos napok voltak ezek, táborzáráskor pedig sok-sok ingyen ölelést osztottunk ki az ottlévőknek és persze sok-sok csillogó szempár nézett vissza ránk, sok-sok kicsi kéz viszont ölelt át. Hát kell ennél nagyobb áldás és öröm?

Természetesen valamennyiüket visszavárjuk a következő alkalommal is, és azokat is, akik ezt az idei nyarat valamiért kihagyták.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő nagylelkű támogatását, mely nélkül nem jöhetett volna létre a tábor!

Ország László