Kezdőlap | Sajtóanyagaink > Adventi koncert (2015.12.12)

Adventi koncert (2015.12.12)

 

                   "Dicsérjétek őt kürtben, Ékes éneklésekben; Hegedűkben, lantokban És hangos citerákban Az Urnak zengedezzetek! Sípokban, orgonákban, És más szép muzsikákban Örvendjetek az Istennek!"  (Zsolt 150,2)

                   A Szabadkai Református egyházunk templomában az adventi időszak örömvasárnapját megelőző napon jelentős esemény zajlott le. Ugyanis közös fellépést tartott egyházunk kórusa, és a városban jól ismert, közkedvelt német kórus, melynek neve REGENBOGEN (szivárvány). Több mint tíz éve alakultak, jelen pillanatban állandó tagságuk meghaladja a húszat, és több szólamban adják elő énekeiket, zenei kísérettel. Művészi vezetőjük Kis Miskolci Diana.

                   Az előre meghirdetett műsorra az érdeklődés nagy volt, a templom szépen megtelt hívőkkel, érdeklődőkkel. Az említett napon karácsonyi énekek voltak a repertoáron, német és magyar nyelven. Közös énekünk volt a Csendes éj, szentséges éj (Frantz Guber - Joseph Mohr).

                   A kedves vendégeket lelkipásztorunk, Bányai Béla László köszöntötte, és további sikert kívánt a vendégkórusnak, és természetesen a mi, nemrég újraalakult kórusunknak, melynek művészi vezetője Tamás Sándor zenetanár - kántor.
                  

                   "Csendes éj, szentséges éj!

                    Szív örülj, higyj, remélj!                                      

                    Isten szent fia hinti reád

                    Ajka vigaszadó mosolyát:

                    Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!"

                                                (Csendes éj, 3. vers)
 

                                                            Testvéri szeretettel, Istentől áldott, boldog karácsonyt kívánok.   

 

 

 

2015 decembere.

Ribár Gyula